Anna napi kvíz – július 26-án
Kedves Barátom!
Üdvözöllek a KvízKing kvíznaptár műveltségi tesztje oldalán!
Ma július (Szent Jakab hava, Nyárhó, Áldás hava) 26. napja van, Anett, Aniella, Anikó, Anina, Anita, Anna, Annamária, Berill, Grácia, Joakim, Kisanna, Mózes, Nanetta, Ninett, Ninon, Panna, Taddeus és Tádé napja. Boldog névnapot az ünnepelteknek!
Az emberiség 365-öd része ma ünnepli a születésnapját, nekik boldog szülinapot kívánok! 🙂
1964-ben ezen a napon született Sandra Bullock Oscar-díjas amerikai színésznő.
És e nap sem telhet el anélkül, hogy ne ajánlanék Neked, kedves Barátom egy jó kis műveltségi kvízt! Remélem, sikeresen válaszolsz a kérdéseimre, és ha kedved van, keress további kvízeket nálam.
Ha hibátlanul kitöltöd a mai általános műveltségi tesztet, egy virtuális királyi koronát kapsz tőlem, Te pedig a jól elvégzett munka örömével oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel a sikered hírét!
Jó gyakorlást és kellemes időtöltést kívánok az Anna napi kvíz kitöltésével!
Üdvözlettel:
Snickey, a Kvízmester
Akkor vágjunk bele!
A KvízKing kultúrmelléklete:
I. Zene:
II. Vers:
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhitat
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok,
még sok hivő száj büszkén emleget,
vérembe nőnek a termékeny álmok
s nők sem vihognak a hátam megett.
Nem is kivánok egy pincét kiinni,
vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni,
csak az élet örök kincsébe hinni
s a semmiség előtt még újra lenni.
Ki érleled a tőkén a gerezdet,
én pártfogóm és császárom vezess,
az életem a sors kezébe reszket,
de lelkem és gerincem egyenes.
Uralkodásra a karom erős még,
adj kortyaidból nékem, végtelen
s te aranyozd, aki vagy a dicsőség,
még most se rút, nem-őszülő fejem.
–
Érett belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös inye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszu út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő
s a boldogságtól elnémul a szóló.
–
Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,
Minthogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem-múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna.
Húgom virágokat kötöz a kertbe,
aranytálban mosakszik reggelente
s ha visszatér az erdőn alkonyatkor,
a csillagokról ráhull az aranypor.
Olyan ez éppen, mint gyermekkoromba.
A felnőttek érthetetlenül beszélnek
egymás között, minden nesz oly goromba,
estente búgó hangja van a szélnek,
tán megriadt lenn egy sötét falombtól
s a télre, sárra és halálra gondol.
Aztán a délután is furcsa nékem,
hogy a napot árnyékok temetik,
a zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.
Nem volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatlan suttogás,
a fák fölött szallag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajit a ködnek
és rózsaszín hullámokon fürödnek.
Miféle ország, mondd, e gyermek-ország,
miféle régen elsüllyedt menyország?
Jaj, minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldusgúnya is,
jaj hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.
Vagy nézd az estét, a kormos zavarba
kis műhelyébe dolgozik a varga,
csöpp láng előtt, szegényen és hiába,
mint régi képen, ódon bibliába.
Most az eső zuhog le feketén,
most a sötétbe valami ragyog,
mint bűvös négyszögön a mese-fény,
fekete esőn arany-ablakok.
Künn a vihar, elfáradt, lassu rívás,
benn villanyfénynél őszi takarítás,
a készülődés télre, az igéret
s az ámulattól szinte égig érek.
–
A csillagok ma, mondd, miért nagyobbak
s mint a kisíkált sárgaréz-edények
a konyha délutánján mért ragyognak?
Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?
Mily pantheizmus játszik egyre vélem,
hogy századok emlékét visszaélem?
Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?
–
Szép életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.
III. Idézet:
Egy kihagyhatatlan Coelho:
Mi a legviccesebb az emberben? (…) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.
Egy játékos palindrom:
És egy véletlenszerűen kiválasztott: